| |
A 2007-es év több szempontból is fontos mérföldkő az Európai Nonprofit Jogi Központ (ECNL Kht.) fejlődésében. Az ECNL Kht. megkezdte az első, Európai Bizottság által finanszírozott projektjét, mely a demokratikus átalakulást elősegítését célozza meg Moldovában és három kaukázusi országban az EU Demokrácia és Emberi Jogok Európai Eszköze (European Instrument for Democracy and Human Rights -EIDHR) keretén belül. Grúz, örmény, azeri és moldovai helyi partnerekkel együttműködve az ECNL Kht. az egyesülési szabadság és a civil társadalmat befolyásoló jogszabályi keretrendszer fejlesztésén dolgozik. ECNL Kht 2007-ben tovább folytatta már futó, a civil társadalom megerősítését célzó projektjeit Szerbiában és Macedóniában és végére ért többéves, horvátországi, boszniai és romániai projektjeinek.
2007-ben az ECNL Kht. földrajzi értelemben is tovább szélesítette kapcsolatait: projekt- és konzultációs tevékenységet végzett többek között Mauritiuson, Cipruson, Litvániában és Kínában. Az ECNL munkatársai több, Közép-Kelet-Európán kívül eső konferencián is részt vettek (mint például Mongóliában vagy Egyiptomban).
Mindezeken túl az ECNL Kht. részvétele regionális, illetve EU-s szintű kezdeményezésekben is tovább nőtt: az ECNL Kht.-t felkérték, hogy legyen tagja az Európa Tanács szakértői tanácsának, mely a nemrégiben elfogadott, az NGO-k jogi státuszát érintő ET javaslatok végrehajtását felügyeli. 2007-ben nyerte meg szervezetünk azt az EU pályázatot, aminek keretén belül a következő év során egy, az Unió 27 tagállamát felölelő tanulmányt készít a civil szervezetek átláthatóságát és elszámoltathatóságát megerősítő állami, illetve önszabályozó kezdeményezésekről. 2007 júliusában megtartott nonprofit jogi nyári kollégiumunk keretén belül pedig 15 közép-kelet-európai és a szovjet utódállamok területéről meghívott partner számára tartottunk továbbképzést.
Az ECNL Kht. 2007-ben is folytatta öt stratégiai célkitűzésének megvalósítását, melyek a régió civil társadalmait támogató jogi infrastruktúra megteremtését hivatottak elősegíteni. Ezek a stratégiai területek a következők: (1) a civil szervezetek működésének jogi keretei, (2) a civil szervezetek pénzügyi fenntarthatósága, (3) a civil szervezetek és a részvételi elv (4), a felelősségteljes irányítás és (5) az európai uniós csatlakozás. Az ECNL Kht. munkájának köszönhetően - beleértve a stratégiai hozzájárulást és a technikai segítségnyújtást - 2007-ben az alábbi törvények és stratégiák kerültek elfogadásra:
Moldova: kiegészítések az egyesületekről szóló törvényhez;
Macedónia: önkéntességről szóló törvény;
Horvátország: önkéntességről szóló törvény;
Macedónia: kormánystratégia a civil szektorral való együttműködésről (2007-2011) és a stratégia végrehajtásáról szóló akcióterv;
Horvátország: a civil szervezetek állami finanszírozásáról szóló jó gyakorlatok kódexe;
Macedónia: kódex a civil szervezetek állami finanszírozásáról.
ECNL KHT. KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE 2007
Sor- szám
|
A tétel megnevezése
|
Előző év HUF*
|
Tárgyév HUF*
|
|
1
|
A. Összes közhasznú tevékenység bevétele
|
98 274
|
159 668
|
|
2
|
1. támogatás
|
15 674
|
38 994
|
|
3
|
a) alapítótól
|
15 674
|
4 971
|
|
7
|
2. Pályázati úton elnyert támogatás
|
73 805
|
99 109
|
|
8
|
3. Közhasznú tev.-ből származó bevétel
|
7 991
|
19 966
|
|
10
|
5. Egyéb bevétel
|
804
|
1 599
|
|
11
|
B. Vállalkozási tevékenység bevétele
|
503
|
286
|
|
12
|
C. Összes bevétel (A+B)
|
98 777
|
159 954
|
|
13
|
D. Közhasznú tev. ráfordításai
|
97 997
|
159 413
|
|
14
|
1. Anyagjellegű ráfordítások
|
60 612
|
117 581
|
|
15
|
2. Személyi jellegű ráfordítások
|
30 802
|
37 145
|
|
16
|
3. Értékcsökkenési leírás
|
672
|
790
|
|
17
|
4. Egyéb ráfordítások
|
3 689
|
311
|
|
18
|
5. Pénzügyi műveletek ráfordításai
|
2 222
|
3 586
|
|
20
|
E. Vállalkozási tev. ráfordításai
|
540
|
286
|
|
21
|
1. Anyagi jellegű ráfordítások
|
239
|
286
|
|
22
|
2. Személyi jellegű ráfordítások
|
301
|
0
|
|
26
|
5. Pénzügyi műveletek ráfordításai
|
|
|
|
27
|
F. Összes ráfordítás (D+E)
|
98 537
|
159 699
|
|
28
|
G. Adózás előtti eredménye (B-E)
|
37
|
|
|
29
|
H. Adófizetési kötelezettség
|
|
|
|
30
|
I. Tárgyévi vállalkozási eredmény (G-H)
|
37
|
|
|
31
|
J. Tárgyévi közhasznú eredmény (A-D)
|
277
|
255
|
ECNL KHT. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ MÉRLEGE, 2007
Sor- szám
|
A tétel megnevezése
|
Előző év HUF*
|
Tárgyév HUF*
|
|
1
|
A. Befektetett eszközök (2-5)
|
666
|
944
|
|
2
|
I. immateriális javak
|
47
|
35
|
|
3
|
II. tárgyi eszközök
|
619
|
909
|
|
5
|
IV. befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése
|
|
|
|
8
|
B. Forgó eszközök (9-12)
|
18 379
|
26 207
|
|
9
|
I. Készletek
|
|
|
|
10
|
II. Követelések
|
258
|
396
|
|
11
|
|
12
|
IV. Pénzeszközök
|
18 121
|
25 811
|
|
13
|
C. Aktív időbeli elhatárolások
|
190
|
1 620
|
|
14
|
Eszközök összesen (A+B+C sorok)
|
19 235
|
28 771
|
|
15
|
D. Saját tőke (16-23)
|
6 106
|
6 361
|
|
16
|
I. Jegyzett tőke
|
3 000
|
3 000
|
|
19
|
III. Tőketartalék
|
|
|
|
20
|
IV. Eredménytartalék
|
2 866
|
3 106
|
|
23
|
VII. Mérlegszerinti eredmény
|
240
|
255
|
|
24
|
E. Céltartalékok
|
|
|
|
25
|
F. Kötelezettségek (27-28)
|
1 778
|
2 258
|
|
27
|
II. Hosszú lejáratú kötelezettségek
|
|
|
|
28
|
III. Rövid lejáratú kötelezettségek
|
1 778
|
2 258
|
|
29
|
G. Passzív időbeli elhatárolások
|
11 351
|
20 152
|
|
30
|
Források összesen (D+E+F+G)
|
19 235
|
28 771
|
* adatok e Ft-ban
|
|